MIÉRT LÉLEGEZZ AZ ORRODON KERESZTÜL?

Megszokhattátok, hogy az óráimon különös hangsúlyt fektetek a légzésre. Természetesen egy Vinyasa Flow alapú áramlós óra nem is múlhat el a tudatos légzés nélkül, hiszen a vinyasa jóga lényege maga a légzéssel együtt áramlás. De egy Gerincjóga órán is ugyanolyan nagy szerepet kap a légzés és a különböző légzőgyakorlatok.

Miért van a légzésnek ekkora jelentősége?

Olvasd tovább…

SZÜLETÉSNAPI AJÁNDÉK – TŐLED NEKEM

Ta-da-da-daaaaaaammmmm! Dobpergééééééssss!!!

A Bambusz Lélek Jóga a napokban ünnepelte az első születésnapját és a lelkemben máris egy életreszóló fejezetté nőtte ki magát. Pedig ha tudnátok, hogy egyáltalán nem ennek indult. Sőt, valójában (nemlétező) “véletlenek” sorozata vezett oda, hogy a 3 évvel korábban megszerzett jógaoktatói végzettségemmel végre elkezdjek oktatni (pedig nagyon igyekeztem kibújni a feladat alól). De még ekkor is jobbára csak kedvtelésből. Majd egy dacos estén végre leesett a tantusz és fordult a kocka. Akkor és ott, egy istenhátamögötti kis spanyol faluban, a hintaágyban ülve megszületett a Bambusz Lélek Jóga. De ez egy hosszú történet, talán majd egyszer erre is sort kerítünk… 🙂

Most azonban fontosabb dolgunk van.
Olvasd tovább…

HOGYAN TALÁLD MEG AZ ÉLET ÉRTELMÉT?

A TARTALMAS ÉS JELENTŐSÉGTELJES ÉLET TITKA

 

Jason Silva (Shots of Awe) egy rövid, de szenvedélyesen magával ragadó videóval ébreszti fel a kíváncsiságod és ad lényegretörő útmutatást annak a kérdésnek a megválaszolására, ami szinte kivétel nélkül mindenkit foglalkoztat, amiről könyvek és filmek százai készültek már, amiről laikusok és szakértők egyaránt diskurálnak.

De valójában a nagy kérdést mindenkinek saját magának kell megválaszolnia – persze segítséget és iránymutatást igénybe vehetsz…  🙂 

Olvasd tovább…

HÉTKÖZNAPI TUDATOSSÁG AVAGY TETTEINK A REALITÁS HÍRFOLYAMÁN

Karma. Tetteink kihatnak a közeli és távoli környezetünkre, majd végül visszahatnak önmagunkra.
Ha a tudatosság meghatározza a jóllétet, akkor miért dugjuk homokba a fejünket áldozatként, mintha mi semmiről sem tehetnénk?

A jóga és a meditáció segít az öntudatosság útján elindulni. A Bambusz Lélek jóga órán könnyed és játékos formában ismerheted meg tudatosságod mélységeit és feszegetheted határait.

Olvasd tovább…

LÁT(HAT)ATLAN JÓGA – JÓGA UTAZÁS BEKÖTÖTT SZEMMEL

Szereted az izgalmas újdonságokat? Szereted az egyedi különlegességeket? Szereted a kihívásokat?
Szeretnél az elsők között kipróbálni egy Magyarországon egyedülálló jóga típust?

Szeretnéd átmozgatni a tested, fejleszteni az egyensúly érzékedet és koncentrációs képességedet? Szeretnéd elmélyíteni az önismeretedet és testtudatodat? Szeretnél energiával feltöltődni testileg és ellazulni lelkileg?

A Lát(hat)atlan jóga óra mindezt egyszerre nyújtja számodra – ráadásul most ingyen kipróbálhatod!
Olvasd tovább…

SZEVASZ TAVASZ-PONT! TAVASZVÁRÓ LÁT(HAT)ATLAN JÓGA

A tavaszi napéjegyenlőség hivatalosan a tavasz első napja. Az új korszakot jelölő tavaszpont, a megújulás pillanata, mely egy új időszak kezdetét szimbolizálja.
A TavaszPont Lát(hat)atlan Jóga, mint mozgó meditáció, megkönnyíti a télből tavaszba való átmenetet és a változás katalizátoraként működve segít, hogy kihasználd a tavasz tápláló, pozitív energiáit!

Olvasd tovább…

Lát(hat)atlan jóga – Relaxáló jóga utazás – Hallgasd a csendet!

Reggel korán kelsz, te vagy az első a családból. Mire a többiek felébrednek, addigra te már eltakarítottad a vacsora maradványait, megcsináltad a reggelit és épp a gyerek uzsonnáját csomagolod. Kapkodva összeszeded magad is és elkezded a napot. Elviszed a gyereket oviba/iskolába, bemész dolgozni, bosszant a főnök, rohansz haza, még anyósodhoz be kell ugranod, és akkor ma ki is hozza haza a gyereket?, bevásárolsz, végre hazaérsz, takarítasz, vacsorát főzöl, játszol/tanulsz a gyerekkel, majd ágyba teszed a családot és utolsóként te is nyugovóra térsz. Hogy elrepült ez a nap is?! Ma sem volt egy szusszanásnyi időd magadra…Olvasd tovább…