Elmélkedés félálomban az élet értelméről. Önismereti utazás a koponyám körül.
Vagyis hajnali Napüdvözlő Flashmob a Hősök terén. Második felvonás.
Élménybeszámolok. Mert hősök vagyunk! Egytől egyig. Meg hajnali öttől hatig! 🙂

4:00. Csörög a vekker. Utálom a reggeleket. A fal felé fordulok, odatolatok az Emberemhez és alszom tovább.

4:04. Megszólal a szundi és nem hagy aludni. Kezdek morcos lenni. Az agyamban – a korai időpontot meghazudtoló – villámsebességgel cikáznak a gondolatok és kifogások garmadáját állítom csatasorba néhány röpke perc alatt.
“Hideg van, későn feküdtem le, meleg van, keveset aludtam, azt is rosszul, egész héten korán keltem, ma végre kipihenhetném magam, úgyis rengeteg dolgom van napközben, délután egyébként is jógázom majd, ráadásul holnap lesz a szülinapom, egy kis kényeztető lustálkodás igazán belefér.”
Baaamm!
Bármennyire is furfangos az elmém, arra az egyre nem volt felkészülve, hogy ebben a benső monológban és vívódásban szépen csendben felébred és már csak a test húz vissza.

4:07. Megállok egy pillanatra. Azaz fekszem tovább, de elkezdem megfigyelni a gondolataimat külső szemlélőként. Hova vezet ez, mire megy ki a játék? Pontosan tudom, hogy jó lesz a testemnek-lelkemnek egyaránt, és roppant büszke leszek, hogy legyőztem önmagamat.
De akkor mire fel a hiszti? Minek a színjáték? A saját magam szórakoztatására? Mert akkor szólok, hogy ez a legkevésbé sem vicces, jó…?!?

A múltkor valahogy könnyebben ment. Az volt az első ilyen hajnali napüdvözlet flashmob, hajtott a kíváncsiság, vitt a lendület és magával ragadott a közösségi szellem. Ráadásul akkor Emberem sem volt itthon, így lényegesen könnyebb volt kimászni az ágyból és elkezdeni a napot. Vagyis még javában a hajnalt, hiszen a napot majd együtt megüdvözöljük, mire ő-Nap-sága méltóságteljesen felkel. De most valahogy a szokásosnál is nagyobb volt a gravitáció az ágyam környékén. Szívem (??) szerint hagytam volna, hogy beszippantson a fekete lyuk, de valami nem hagyott nyugodni…

Kevés dolgot utálok jobban, mint korán kelni. Persze ha nagyon muszáj, akkor megteszem. De most tényleg muszáj? Muszáj-e a belső kényszer? Amikor önként és dalolva (leginkább nyöszögve) kelek fel hajnalok hajnalán, amikor még a madár se jár, ’CSAK’ azért, hogy másik 150 holdkórossal bohóckodjak a város szívében totálplánban.
Az angol nyelv olyan szépen kifejezi a kell és kell közötti különbséget, és ez most az ’I must wake up’ szituáció…

4:13. Tejóég, hogy elszaladt az idő, nincs idő badarságokon gondolkodni, ki az ágyból, öltöz-fogmos-indul!

4:35. Fantasztikus hangulata van az ébredező városnak. Magával ragad ez a nyugalom és a csend. Ilyenkor tettenérhető a pillanat maga. Szinte kézzel fogható a változás, ahogy percről percre világosodik és egyre több ember csoszog csíkszemmel az utcán.
Fényévekre tűnik az a fél órával ezelőtti pillanat, amikor megszólalt az ébresztőm és szinte a pokolba kívántam a világot. Azt a világot, amelyik most kitárul előttem és felfedi egy olyan szépséges arcát, amiért érdemes volt felkelni…

4:55. Könnyed eleganciával (aka a nehezén már túlvagyok) sétálok át a térre és terítem ki a matracomat. Alig néhány ember van még csak. Megérkeztem. Ez nálam ilyen pavlovi reflex. Mint a kutya és a csengő.
Ahogy rálépek a jógaszőnyegemre, megszűnik a világ körülöttem, összemosódik a múlt és a jövő és utat tör magának a jelen. Most már csak az van.
Az elmém, a testem és a légzésem – mind egybeolvad a pillanattal és a felkelő nappal.

5:30 körül. Felcsendül Janin Devi. A hangja átjárja a testem és a mantra feltölti a lelkem. Már nincs idő, csak a tér.

*
*
*

Sokan sokféleképpen értelmezik a jógát…
Van, akinek testmozgás; van, akinek légzés; van, akinek meditáció; van, akinek ellazulás; van, akinek feltöltődés; van, akinek elengedés; van, akinek kapcsolódás; van, akinek egy picit mindegyik és van, akinek valami teljesen más.

Számomra a jóga egy életforma. A jóga figyelem és fegyelem. A jóga fejlődés. A jóga önismeret. A jóga az élet maga. A jóga bennem van. A jóga én vagyok.
Ön-mag-am.

Az önismeret pontosan ezekben az apró dolgokban nyilvánul meg. A hajnali, értelmetlennek tűnő monológokban, amikor megfigyelem önmagam, tudatosan szemlélem a gondolataim kaotikus folyamát, észlelem a vágyaim mögött húzódó motivációkat, az érzéseimben rejlő motívumokat és próbálom átlátni és megérteni az összefüggéseket. Önreflexió.

Ez a lelki önvizsgálat ad erőt önmagam meghaladásához és az egóm (meg a vekker) legyőzéséhez.
Meg persze a közösség összetartó ereje, az, hogy ilyenkor hatványozottan megsokszorozódik a befektetett energia.

És miközben mindezt írom, kukorékol a kakas a szomszédban! Ő még csak most ébredezik, mire mi már túlvagyunk ezen a fantasztikus közös jógázáson, semmihez sem hasonlítható szívmelengető élményen… 😀

Hálás vagyok Amin-Váczi Virágnak (Vivéka), hogy létrehozta ezt a nagyszerű közösséget és őszinteségével inspirációt nyújt a mindennapokban! Köszönöm Nektek, hogy JELEN voltatok!